Új bejegyzés Frissítés

2011.10.16. 22:58 Lengyel Jolán / Joli /

Anyák napján Térdre hullt lélekkel nélküled magányban, dédelgetve ölelem emlékvirágaim. Valamennyi virul, szirmuk harmatos több év elteltével is elevenek, csak az idõ terített rájuk szemfedelet. Üvölt a hiányod e szép májusi napon égeti, marja, szántja lelkemet. Egy marék földet a kezembe felveszek, benne életed nyomait keresem, majd leszórom kegyelettel nézve, TE mindig mindenben itt vagy velem, míg a falevelek suttogó hangját hallgatom csend vesz körül, s én fázom idebent. Langy’ tavaszi szellõtõl libben a gyertyaláng, imára kulcsolom kezem, a vonuló felhõk odafent az égbõl hullajtanak rá esõcseppeket. Midõn csokromat sírodra helyezem csókomat rálehelem, gyengéden emelsz karjaidba, és ölelve ölel az emlékezetem.   Lengyel Jolán Anyák napjára   Harmatos virágból kötöm a csokrom, szívem szeretetével szépen körbefonom. Gondolatban mindent megköszönök Neked, közben elképzelem az ölelésedet… Nagyon sok emlék jut most az eszembe, Édesanyám nyugszik itt a temetőbe’. Óvatosan, csendben elhelyezem csokrom, előtte gyengéden rálehelem csókom.  Lengyel Jolán Édesanyám születésnapján Ködbe borult a táj, az eső eleredt, Édesanyám, érzed-e? Itt vagyok Veled. Virág a kezemben, szívemben magány: nem vidítja semmi, nem vársz már reám. Mégis valahol: itt vagy most velem. Vágy- ölelésed vágyom: de sehol sem lelem. Kedves arcod helyett márványkövet simítok. Édes, kék szemed tekintetét többé nem láthatom. Csókolnám a kezed: de hát nem tehetem: Hiányok és teljességek közt csokrom leteszem. Mécses lángja mellett imát mondok el. De lelkem sóhajára senki sem felel. Sűrű eső esik, könnyeimet mossa, Bánatomat aztán már csak a szél suttogja. Lengyel Jolán

2011.10.09. 21:56 Pendzsi

Czégény Nagy Erzsébet: Anya     Pillangószárnyú szíved   távolból is megérinti lelkem.   Emlékszem, amint aranyló   búzamező-öledbe fekszem,   s a két csillag úgy ragyog le rám,   hogy szeretnék megmaradni kicsi lány.       Hangodból lány dallam szólal,   s felelnek rá feketerigók.   Lelkemből a sóhaj   felszakad, mert emlékeimbe   égetted anyai csókodat.       Már felnőttként simul kezem tenyeredbe.   Az aranyló búzamezők is ezüstbe fordultak.   A dallam sem olyan virtuóz már,   de pillangószárnyú szíved összefonta sorsunkat,   s együtt ragyogunk az égi koronán.     2009_03_15

2011.10.09. 21:53 Pendzsi

Szárnyszegett madárkám Nagy Erzsébet / Pendzsi  2010.07.15. 14:58     Teremtő Istenem! Hagyd meg még őt nekem! Zöld szemében homály ül, nem csillan napsugár. Fáj! Ércsipkézte kezéhez már nem simul dagasztott kalács. Valami vadász ül lesben a félhomályban. Valami vadász. Ó édes Istenem! Ha két karomban megpihen, oly könnyű, mint madár. Csak szárnya van szegve már. Nem szólal pacsirtatorka mit annyira szerettem hallani. Némák a hegedű húrjai. Elsuhant élete ott pihen kedves arcán, s kérdőn néz rám: Miért? Miért jut el az ember ily haszontalan korba? S nekem nem kúszik fel értelmes szó a torkomba. Csak nézem, s szeretnék újra kislány lenni. Végy karodba Anyám!   2010-03-18

[3-1]